Ön most itt van :Főoldal > AREV > ReprĂ©sentativitĂ©
Képviselet
Politikai Ă©s szakmai szinergia

A Nagy-Európa (az Európai Unió és a közép-kelet-európai

országok – melyeket már az 1988-as alakuláskor felvettek)

mintegy 75 bortermelő régiója az AREV kebelén belül egy politikai

és egy szakmaközi képviselettel rendelkezik.


Az európai régióközi szervezetek esetében első alkalommal történik

meg, hogy a szakma világának regionális képviselői a regionális

intézmények politikai képviselőivel együtt alkotnak gazdasági és

társadalmi tanácsot.

Ez a kettősség azt a nyilvánvaló előnyt mutatja, hogy a szakmai

oldal számára lehetővé vált, hogy tapasztalatait a legnagyobb

pontossággal és szakmaisággal jelenítse meg, rendelkezve a

regionális politikai intézmények támogatásával, amelyek erejüket

a demokratikus legitimitásukból merítik. Az AREV elnöke, akit

két évre választanak, szükségszerűen az egyik európai régió

hivatalban levő elnöke.

A szakmai képviselők, akik regionális szinten a borágazat összes

szereplőjét lefedik, a Bor Európai Szakmai Tanácsában (CEPV)

csoportosulnak, és feladatuk az, hogy a közgyűlés elé jóváhagyás

céljából előterjesztésre kerülő szövegeket kidolgozzák. A CEPV

elnöke egyben automatikusan az AREV első alelnöke is.

Így történt, hogy több mint tizenöt évnyi működéssel és

összejövetellel a háta mögött, amelyeknek már a régiók többsége

helyszínül szolgált annak érdekében, hogy minél jobban megközelítsék

a különböző problémákat, az AREV megtanulta, miként

kell a felszínre hozni egy olyan borpolitikának a vezérlő elveit,

amely képes összehangolni az ágazat egészének (a termelőtől a

fogyasztóig) az általános érdekeit minden régió hagyományaival

és sajátosságaival.